Fáklya

40 évvel ezelőtt, 1969 január 20-án a Nemzeti Múzeum lépcsőin eleven fáklyaként lángra lobbantotta magát egy 17 éves magyar fiú.

Bauer Sándor ipari tanuló magyar nemzeti zászlót csavart testére és felgyújtotta magát. Tettével a szovjet megszállás, a diktatúra embertelensége, és a hazug politika következményeként eluralkodó közöny ellen tiltakozott.

"Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember... Szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek."

Két nappal később kórházi ágyánál elrendelték letartóztatását, mivel a kor cinikus frázisai szerint "szabadlábon hagyása, a köznyugalmat súlyosan zavarná".

Bauer Sándor a következő nap hajnalán meghalt.

Halála miatt ellene a büntetőeljárást nem tudták lefolytatni, így a hazaáruló politikai vezetés az elhallgattatást és az ellehetetlenítést választotta. Bauer Sándorról elterjesztették, hogy őrült volt és mivel kevesen látták az eseményt azt súlykolták: valójában meg sem történt.

Csehszlovákia 1968-as megszállása után tucatnyi fiatal égett élő fáklyaként. Az első - Jan Palach ma nemzeti hős - temetésén több százezres tömeg tüntetett némán. Ezt akarta a kollaboráns hazai elit megakadályozni, amikor felejtésre íélték a hőstettet. Évekig figyelték a családot, a barátokat, a tanárokat. Még eltemetni is titokban kellett. Nem volt tanácsos a sírjára virágot vinni, hiszen árgius szemek őrizték azt is.

Erdélyben Moyses Márton szinte napra pontosan egy évvel később megismételte Bauer Sándor tettét a brassói pártház előtt. Nem halt meg, de letartóztatták. Hónapokig orvosi ellátás nélkül kínozták börtönében.

Mindezek az úgynevezett "puha diktatúra" időszakában történtek. Ne feledjük, az utolsó '56-os elítélt 1974 májusában hagyhatta el a börtönt.

A hamis jólét ígéretével - melynek a levét még ma is isszuk - az árulók megvásárolták felejtésünket.

Vajon sikerült nekik...?